2013. február 18., hétfő

Valentin nap *w* ♥

A cenzúrát nem hagyhattam ki xD
Öcsivel úgy döntöttünk, h valentin napon elmegyünk japán étterembe, majd ezt leváltottuk svédasztalos étteremre, de végül bowlingozni mentünk. Suli után átmentem hozzá, természetesen még sehol sem tartott a készülődéssel : D Nagy nehezen összeszedte magát és elindultunk sugárba. Kaptunk sexy cipőket és indulhatott a menet. Én kezdtem és kicsit izgultam szal egy bábút sem találtam el xDD Nem lényeg, utána már ment xD Első menetnél kikaptam, de kb csak 3 pont különbséggel  : D
Második menetre már összeszedtem magam és rendesen elpicsáztam Öcsit x"DDD A kép a menet felénél készült, a végén nekem olyan 87 volt talán, Öcsinek meg olyan 40 körül xDD Jajj nagyon jól mulattunk : 3 Miután végeztünk a bowlinggal ettünk.
Mivel valentin nap volt, ezért szív alakú pizzát kaptunk : DD Rá volt írva ketchuppal, h Love : DD Ez már túlságosan szerelmes pizza volt xDD Egész hamar befaltuk, én jól is laktam, Öcsibe még fért volna xD Késsel villával ettük, mint a sznobok és Öcsi mondta, h egyem már kézzel, mert rosszul áll a kezemben a kés és a villa -.- Köcsög xDD Pedig tudok úgy enni, a baj nem azzal volt, hanem, h pizza.. azt kézzel kell x"DD Mindegy xD Pizza után bementünk mimoba biliárdozni és én nyertem!! *-* Kezdők szerencséje : D Mimo után irány haza. Már nem tom mit csináltunk még xD Ja de, játszottunk kérdezz-feleleket és nagyon jó volt :3 Másnap elkísértem őnagyságát suliba, utána jöttem haza. Elmentem orvoshoz, mert beteg vagyok és kiírt szerdáig, de szerdán vissza kell mennem kontrollra, h kiír-e még tovább. Hazajöttem, sütöttem sütit, összekészültem és mentem vissza Öcsiékhez. Este megnéztük az így neveld a sárkányodat *-* Hát nagyon kis édes mese *-* Volt nagy családi vacsi is fincsi kajákkal : 3 Aztán este elég hamar kidőltünk xD Másnap hamar felébredtünk, de csak 3kor másztunk ki az ágyból. Jöttem haza a 4es vonattal, mert anyuék hazajöttek és ma már vissza is mentek szal csak 2 napot találkoztunk x3 Röviden ennyi történt mostanság : D

2013. február 13., szerda

Hatalmas pótlás

Nos van jó sok lemaradásom x3 Mostanában alig jut időm blogolni sajnos t.t Mindig későn érek haza és olyankor már nincs kedvem x3 Bár most se nagyon, mert fáradt vagyok x3 
Egész hamar felkerültek most az ns-es képek és kivételesen normális kép készült rólunk!! *w* 


Volt pár unatkozós percünk órán így pózerkedtünk Mócival : 3
Szalonban voltak unalmas percek, mostanában kevesebb a vendég sajnos x3
Vettem salátát és tök cuki volt benne a répa *w* Csináltam is neki szemet meg szájat.. xD Nem kérek kommentet xD Amúgy finom volt csak nekem kicsit túl zöld és sok volt benne a hagyma xD Kicsit átjárta a szalont xD
Volt egy szülinapozás is! Zsuzsi szülinapját ünnepeltük és meglepetés bulival készültünk neki : 3 Gábor csinált neki isteni tortát *-* Tettünk rá újragyulladó gyertyákat és nagyon sokat nevettünk mikor próbálta elfújni őket xD Az este folyamán nagyon jól elvoltunk! Csináltam Miyavinak sexy hajat xD Betettem neki a fekete póthajam és olyan volt, mint egy indián xD Végül a hajat eladtam Medunak, mert nekem már nem volt rá szükségem. Az este folyamán nagyon jól elvoltunk : 3
  Építettünk az üres dobozokból oszlopot xDD 
Medunak van ilyen cuki cica párnája japánból *w* Van neki farkincája is csak az nem látszik OwO
Megjött pár rendelt cuccom is, és zsákmányoltam is pár dolgot pluszba : 3
Megjött a kontaktlencsém : 3 Hát annyira jól nem fed és fura a barna rész belül, de nagyon nagy szemeket csinál *w* Egyébként tetszik *w*
Telefontok *w*
Masnis gyűrű és karkötő
Már nagyon régóta akartam csillogós szemhéjtust venni és sok keresés után találtam is. Beszereztem még mellé egy filces szemhéjtust, mert ki akartam próbálni milyen. Rá kell jönni, h kell használni és jó xD
Múlt hét csütörtökön Mócival elmentünk egyen nadrágot venni. Kinéztünk egy terepmintás cicanacit *-*
 Jajj nagyon jól néz ki és kényelmes! Nem csúszik le *w*
Csak a nadrág volt betervezve, de megláttam ezt a felsőt és nem hagyhattam ott *w*
A vásárlás után elmentem tescoba bevásárolni, mert Öcsinek sütöttem tortát. Hát kb fél órát bolyongtam mire feladtam a keresést az ételszínező és puding után.. nem találtam egyszerűen o.o Gaaranak szerencsére volt sárga ételszínezője szóval csak pudingot kellett vennem.
A régi hagyományokat felelevenítve rendeltünk pizzát, persze akciósat, mert az menő xDD Jót lakmároztunk belőle, nagyon fini volt! Néztünk horror trailereket és volt a video sarkában egy kutya aminek ilyen busa tekintete volt x"DD Hát szakadtunk xDD Aztán nekiláttunk a hajvágásnak. Közben kaptunk fini epres tejet *w*
Pénteken szalon után mentem kozmetikushoz majd onnan haza és elkezdtem csinálni Öcsinek a meglepi tortát. Húgom besegített kicsit, főleg a piskótához kellett segítség, mert én vhogy mindig összetöröm xD Az elképzelés egy sör alakú torta volt, mert imádja a sört. Szépen monitoron keresztül megrajzoltam egy lapra a sört, kivágtam és formára vágtam a piskótát. Ötletzseni vagyok xDD 
Kakaós krémmel volt megkenve a piskóta belseje és teteje és feldobtam még egy kis nutellával *w* A tetejére olvasztottunk fehér csokit, a sima fehér csoki volt a hab, a korsó füle és alja. Húgom sikeresen elrontotta az utolsó csokit így kimaradt a sör rész.. Másnap reggel kelhettem korán.. Elmentem boltba, megvettem az összes fehér csokit (6 db volt kirakva) és úgy voltam vele, h annak elégnek kell lennie xD Elég is lett, mert csak 4-et használtam fel xD CSAK xD Összesen 8 tábla csoki kellett a tetejére. Ráadásul az ételszínezőtől összeállt a csoki így megszenvedtem vele rendesen x3 
Elmegyek torta mesternek! xD
Összesen 5 órás munka után elkészült a torta : 3 Gyorsan összekaptam magam és elindultam Gáborhoz. Hát meghaltam mire odaértem a tortával. Mondtam nekik, h nem láttak aznap, főleg Zsuzsi, Öcsi nővére nem xD Ezután elmentem westendbe a partykellékesbe és vettem ilyen kis tűzijátékot, majd pedig aréna tescoba, mert az pont útba esett. Vettem 3 sört meg kaját magamnak, mert nem volt időm reggelizni és már fél 4 volt.. : D Megérkeztem Öcsihez, elvoltunk, készülődtünk. Semmit sem sejtett a meglepetésből. Felmentünk Gáborékhoz ahol megkapta az első adag ajándékot és meglepit. Medu varrt neki egy dobozos ászok alakú párnát és rá volt kötve vagy 5 doboz sör. Tök jól nézett ki *w* Elindultunk shibuyára ahol még szépítkeztünk meg segédkeztünk, Meduval dj-k voltunk xD  Gábor lebukott bieberrel xD Bizony! Míg mindenki a kpopban ügyködött gyorsan összeragasztottam a 3 sört amit vettem, átkötöttem egy piros anyaggal amiből masnit csináltam rá és visszarejtettem a táskámba. A buli nagyon jó volt. Gáborral lezsíroztam a tervemet. Közeledett az éjfél és Öcsi szokásához nem híven kijött táncolni hozzánk.. És az istenért nem akart visszamenni xDD Már az utolsó szám ment és még mindig ott ropta velünk a gangnam style-t x3 Aztán nemtom miért, de vhova így elment,, Gábor meg így mutatja, h siessek kifelé. Erre Öcsi észrevette, h kimentem és azt hitte megsértődtem xDD Gyorsan bementem a wc-be, mintha oda mentem vna, majd kiosontam és sutty be a jrock terembe. Előszedtem a söröket, rátettem a tálcára, ráerősítettem a tűzijátékot és vártam Gábor hívására, h mikor indul el Öcsi a jrock terembe..vártam..vártam..vártam.. eltelt kb 15 perc, addig bejöttek páran akiket ki kellett zavarnom xD Erre írja Gábor, h cigizik.. >w< Szerencsém volt, h bejött Ritsu és kiküldtem Öcsi után a teraszra és megcsörgetett mikor jött. Begyújtottam a tűzijátékot és baszott nagy lángja volt xDD Olyan volt, mintha égett volna a terem xD Ekkor Öcsi így benézett a terembe én meg ott álltam a meglepivel : 3 Tökre örült neki meg minden *w* Nagyon jól sült el! Aztán így kivonult a teremből a kis tortájával és csak a kanapéig jutott xD Mikor le akartam fényképezni pont elaludt a tűzijáték -.- Jellemző. Aztán elénekelte nekem az orengi no tayou-t *w* Jájj : 3 Aztán tök jó volt az este, míg el nem lett baszva a kedvem.. : DDD A buli végére már nagyon fájt a lábam x3 Buli után mentünk Gáborékhoz, mert mindenki ott aludt. Mi Öcsivel a földön, többiek az ágyon. Hát elég kemény volt, meg kell hagyni xD Mi már délben fent voltunk, reménykedtünk benne, h a többiek legkésőbb 1-2 körül felébrednek, de nem így volt. Mi úgy döntöttünk 2kor, h kikelünk a kis földünkből és elmegyünk vhova kajálni, mert nagyon éhesek voltunk már q.q



















Beültünk a superwok-ba, ami először ilyen elit kínainak tűnt, de mégsem volt az az árat tekintve : 3 Maga a hely nagyon szép volt meg igényes *-* 
Öcsi sült tésztát evett meg hozzá ilyen zöldséges csípős csirkehusit, fincsi volt *-* Én illatos csirkét ettem rizzsel, ez is nagyon fini volt : 3 Akkor megállapítottuk, h ez volt az első randink október óta amióta ismerjük egymást, meg amióta együtt vagyunk xD Vicces, h nem is voltunk randizni meg semmi xD Na, de bepótoltuk ezt is. Kb 3/4 óra alatt végeztünk az evéssel, jól laktunk *w* Elmentünk boltba venni zacskós levest a többieknek, h ne haljanak éhen, vettünk még sört is xD Visszaértünk negyed 5kor azt hiszem és már szerencsére felébredt mindenki xD Ment a kockulás meg minden. Aztán elérkezett a torta ideje, amit Öcsi keresztbe akart húzni, mert látta a hűtőben a tortát >w< Végül tettem rá 19 db gyertyát, Meduval meggyújtottuk és mehetett a meglepi : 3 

Ez is tetszett neki, aztán elkezdtük megbontani a tortát xD Tök finom lett végül és nem is lett nagyon édes, pont jó volt az íze *w* Még Gábor is elismerte, h tényleg jó lett : 3 Bezabáltunk, majd mi elindultunk olyan 8 körül Öcsivel. Kitalálta, h még hozzájuk is felmegyek vacsizni, amit nem akartam, de jött a "szülinapom van" szöveggel így nem volt más választásom. Végül túl későn fejeztük be a vacsit így már anyukája nem akart hazaengedni meg Öcsi sem szóval ott aludtam náluk és onnan mentem másnap iskolába : D Volt nálam keményen 1 füzet xDD
Csináltattam tartós hajegyenesítést is szóval nem kell hajat vasalnom *w*
Fuhh asszem mindent bepótoltam : 3