A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Érettségi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Érettségi. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 27., szerda

Életjel :3

Utolsó konzultációs óra egyen naciban :3

























Jelentem, nem haltam meg! Rég nem blogoltam.. pontosan 2 hete, aminek sok oka van. Először is a viharban ugye  tönkrement a gépe, húgomén pedig nem erőltettem inkább a blogot, mert kész szenvedés volt. Viszont volt jó oldala is. Gép nélkül rá tudtam venni magam a tanulásra.. utolsó 3 napban.. xDD Hááát ez a 3 nap igazából arra volt jó, h megtanuljam az irodalomtételeket. A többihez hozzá sem nyúltam kb. A törit elolvastam egyszer, németből párat, infóból meg nyelvtanból semmit nem tanultam, elő se vettem x"DD Szóval szorgosan tanultam az irodalmat és nem is gépeztem nagyon. Kb 2 óránként néztem fel netre 10 percet és annyi. Érettségi előtt rájöttem, h semmit sem tudok szal kezdtem parázni, h úristen meg fogok bukni, milyen gáz lesz x3
Szotyi minden nap velem tanult! xD

Elérkezett a nagy nap. Nagyon be voltam parázva. Az elnök nagyon jó fej volt, szakadtam rajta mikor ilyen nyelvtörős szart olvasott fel nekünk xDD Utána nem voltam annyira ideges. Majd jött a beosztás.. úgy voltam vele, h nem az első csoportban leszek benne, hisz K betűs a nevem. Hát tévedtem.. ráadásul ami rosszabb némettel kezdtem így én nyitottam a szóbelit x33 Az elnök még be is harangozta xDD Hát eléggé be voltam parva, kb mindent elfelejtettem xD Bemelegítő beszélgetés egész jól ment. Szituból kihúztam a múzeumosat és szerencsére még elég friss volt xD Megvolt, fordítottam a kifejtős tételhez.. Két utált tétel nézett velem szembe.. "In Gaststätte (Étteremben) és Beim Arzt (Orvosnál)... Egyértelmű volt, h az éttermet választom xD Hát az eleje elég döcögősen ment.. alig jutott vmi eszembe róla, de folyamatosan pofáztam... vagyis próbáltam xD Végén a tanár még kérdezett, mert látta, h nagyon ideges vagyok xDD Túléltem. Következett az infó. Kihúztam az internetet. Ezen belül: fogalma, kialakulása, online csevegés: chat, MSN, Skype és ismertetni kellett a közösségi oldalakat: IWIW, MyVip, Facebook xDD Ennél könnyebb tételt nem is húzhattam volna  xDD Remekeltem belőle. A feladatmegoldós része is könnyű volt. Jött a magyar. Irodalom: Móricz parasztábrázolása. Hát ennek nagyon megörültem, mert ezt akartam húzni vagy Mikszáth-ot xDD Nyelvtan: szintagmák, alá- és mellérendelő mondatok. Először azt sem tudtam mit írjak hozzá, de a végén egy csomó minden eszembe jutott xDD Olyanokat írtam, h még magam is meglepődtem xD Jött a töri.. hát ettől nagyon féltem.. Tudni kell, h utálom az olyan tételeket amik ilyen 1000 körül vagy azelőtt történtek.. Erre kihúztam Géza fejedelmet.. fúúú mondom xD Semmit sem tudtam belőle, elmondtam ami a forrásban volt, meg az atlaszban oszt cső xDD Elég gyászos lett xD Infó meg magyar szóbeli része full pontos lett *-* Törit kivéve minden jól sikerült :3 Szóbeli után mentem át Gaarahoz. Elmentünk az évzárójára, amit kintről néztünk végig palacsintát zabálva xDD "Van zacskóud? Aggyá mán zacskoút! Nagyon finom, kérsz?" x""DDD Gaara paraszt énje xD Hát én szakadtam xD Aztán bementünk a bizijéért és az osztálytársai csak néztek xD Vicces volt. Ezután elmentünk vásárolni és jött velünk Tomi is. Vitte a táskám *-* Igazából rásóztam xDD Találkoztunk közben Gaara anyujával meg nagyijával. Tomival állatkodtunk és telepakoltuk Gaara kosarát nagy mami bugyikkal és nagyon röhögtünk xD Sajnos észrevette xD Aztán Gaarat fotóztuk öltözés közben x"DD Lett egy nagyon kis pikáns kép is xDD Tomi elküldte megszerkesztve és szakadtam xDD Aztán Tomival rajok lettünk és minden ékszert magunkra aggattunk xDD "Há néd má gyémánt kárkötőü! ÓÓó tezsvírem ez szvárovszki!" x""DDDD Aztán érzékeny búcsút vettünk Tomitól, leültünk Gaara anyujához meg mamájához. Ittunk colát, majd elmentünk Árkádba DM-be, mert venni kellett pár dolgot. Végül viccesen nézett ki a táskánk!

























Gaaraé volt a női táska xDDD Sztem nem kell magyaráznom miért xDD
És enyém volt a túlélő táska! Két kiló kenyér, szalámi, narancs xDDD Ezen nagyon röhögtünk xD Elindultunk hozzám, mert enyém az egész lakás. A vonaton megdöglöttünk. Volt ott vicces leskelődő kislány xD Leszállva a vonatról találkoztunk a flegmával! Hát kész xD És még ott poénkodtam, h bírnám, ha egy vonattal jönne velünk, erre tessék xD Nálunk ettünk meg minden. Elkezdtünk hajat festeni. Gaara szőke lett. Vagyis pár helyen nem szívta le rendesen a festék szal ott ilyen barnás maradt, de a vágásnál próbáltam eltüntetni. A forma nagyon jó lett, a színnel nem békéltünk meg. Este nagy vihar volt és meleg és nem tudtunk aludni. Nézni kellett sikolyt.. nem bírtam xD Aztán Gaara megint rémtörténeteket mesélt.. meg beállt a tükör elé, h "bloody mary".. xD Aztán így nemtom,  h feküdtem, de lelógott a lábam.. én: ajjmár lelóg a lábam G: enyém is, és erről jutott eszembe egy rémsztori M: *felhúzza a lábát, közben hozzáér Gaaraéhoz* G: igen, én már rég felhúztam x""DDDDDDDDD Meg így bealudtam és dörgött egy nagyot mire felébredtem.. Erre így felkelek az ágyból és így "ajj ezt nem hiszem el" és becsukom az ablakot majd visszafekszek.. Reggel jöttem rá, h alvásból keltem fel és Gaara lehet már rég aludt xD Másnap mennem kellett az érettségi bizonyítványomért és totál elfelejtettem, h ünneplőben kell menni xD Felhívtam Rukit, h adjon nekem kölcsön egy blúzt és ő volt a megmentőm :3 Buszon öltöztünk x"DD Hát vicces volt xD Aztán mégse késtünk el szal átvedlettünk normálisan xD Egy csomót kellett várnunk, de túl lettünk rajta. Mire hazaértem már itt volt Dani is. Elmentünk TESCO-ba és majdnem meghaltunk xD Gaara hátul ült középen becsatolva és ő egy híres énekes volt xDD És ott énekelt hátul xD Erre így mondom Daninak, h álljon meg az egyik kanyarnál, mert nem nekünk van elsőbbségünk, erre így kihajt.. majdnem belénk jöttek Q__Q Hát ok.. Erre elkezd menni jó gyorsan.. én meg ott paráztam, h omg nee.. Lakott terület.. lassan megyünk ezaz. Kiérünk és elkezdi neki nyomni. Jött egy nagy kanyar és direkt felnyomta 120-ra Q__Q Én elkezdtem visítani, Gaara meg hátul" KVINTESZENSZ VOJÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁZS!!!" X""DDDDDDDDDDDDDD Hát így visszagondolva vicces, de akkor nem volt az xD Megérkeztünk TESCO-ba, bevásároltunk meg minden. Közben Gaara megmutatta a ruhában pózolós képét xD Nagyon röhögtem. Versenyeztünk a kasszáért xD 
Kifelé vettük észre, h ki van dőlve a tábla a kocsi előtt és olyan, mintha Dani döntötte vna ki xDD Vicces volt, főleg, h csomószor megkérdeztem, h "Dani neked biztos van jogsid? Még a táblákat sem ismered! " xDDDD Elindultunk haza, újabb nehéz út várt ránk. Rajok is voltunk, bömbölő zene, 30-al mentünk, kéz az ablakban és adtuk x""DDDD Nagyon röhögtünk xD Épségben hazaértünk. Rendeltünk pizzát vacsorára. "Ez nyálkás hús!" xD "Köpköd a vámpír!" x"DDD Jajj xDD Aztán volt még ott kétségbeesett keresés is! "Dóri? Dóri?" x"DD Gaara kiköpte a piát ahogy ezt elkezdtem mondani xD Aztán megnéztük a vicces képeimet és gifeimet és a kutyát utánoztuk is xD Készek voltunk xD Aztán trollkodtunk Gaara fb-jén xDD Jajj nagyon vicces volt xD Aztán nekiálltunk még hajnalban hajat festeni megint, meg szépítkeztünk is. A festék megtette a hatását és szép szürkés lett a haja *-* Majdnem 4kor sikerült is lefeküdni aludni, én meg 4:40kor keltem, mert mennem kellett dolgozni. Hát sikeresen elaludtam és 6:14kor ugrottam ki az ágyból és késtem fél órát xD Én: elaludtam reggel és elkéstem Gaara: én akkor aludtam el mikor csörgött a telefonod É: csörgött a telefonom? O_O G: aha, de azt hittem szundira nyomtad ki É: ki is nyomtam? xDDD Hát nekem ez totál nem rémlett xD Hazaérve tök fáradt voltam. Úgy volt, h megyek NS-re, de elb*sztam az időt és már csak éjszakaival tudtam vna menni, de nem akartam egyedül kóborolni szal végül nem mentem. Kialudtam vmennyire legalább magam :3 Másnap megint meló.. nagyon álmos voltam xD Meló után mentem Gaarahoz, mert még nem fejeztük be a szépítkezést. Elmentünk pénzt váltani és rájöttünk, h a svéd korona csúnya! xD Nem tudtunk rájönni, h férfi vagy nő van a képen xD Aztán visszamentem eurót váltani, csávó kicsit se nézett xD Aztán fel lakásra. Ittunk banán turmixot *-* Majd felhívtuk Dawe-et, h hol van már. Erre mondja, h intersparban.. minket várt, de nem szólt volna xD Lementünk hozzá és bevásároltunk. Senkinél sem volt személyi a pia miatt szal az kimaradt xD Eddig sosem kérték el, most tuti elkérték volna xD 
Csupa egészséges dolgot vásároltunk xDD Találtunk Joshi Bharat-os teát is! Dawe megfejtette milyen lehet az xD Joshi belelógatta  a filtereit, MEGFILTEREZTE! x""DDDD Készek voltunk xD Visszametünk lakásra és gyantáztunk! xD Hát istenem nagyon vicces volt xD Van róla videó is. Dawe-el kezdtük meg a szőrös hasával xD Egész szépen leszedtem neki xD Aztán Gaara jött és nagyon vicces volt xDD A mellkasánál majdnem sírt xD G: azt mondtad itt kevésbé fog fájni, mint a hasamon! Momo: Ha azt mondtam vna, h jobban fog nem engedted volna meg x"DDD Jó vagyok xD 
Dawe hozott egy csomó kis szórólapot Japánból és én megkaptam az Exist Trace-eset *w* Eredeti japán termék! xDD Dawe-el elindultunk haza :3
Másnap mentünk Mócival szalonba, h megtudjuk mikor kell menni nyári gyakszira x3 Július 30-tól augusztus végéig. Nekem 27-én nem kell mennem, mert szülinapom van *-* Am vagy 2 órát ott vártunk mire ezt megtudtuk.. Am szakadt az eső és jó hideg volt xD Elhatároztuk, h elmegyünk mekibe a keletihez. Metrón tök jól elbeszélgettünk és én így kinézek és full nyugodt hangon "most kellett volna leszállnunk" xDDD Végül westendbe mentünk xD Hát már a bemenetelnél voltak vicces dolgok xD MEgállt a forgóajtó és így Szabi totál telibe nekiment xDD Mindenki rajta röhögött x"DDDD Nagyon vicces volt xD Aztán elhatároztuk magunkat, h eszünk ázsia burger menüt *o* A csaj kicsit el volt tájolva xD Szabi kérte ki. Sz: két ázsia burger menüt szeretnék Csaj: akkor két sajtburger menü igaz? Sz: nem, ázsia burger.. Csaj: ja jó, bocsi. Elvitelre ugye? Sz: O_O nem, itt fogyasztjuk! Hát kész volt xD Míg vártuk a burgerünket elmeséltem neki a kikérést az én verziómban xD "Nem elég, h sajtburger menüt akar nekünk adni, még el is akar küldeni, h ne itt együnk, és ha ez még nem is lenne elég ránktukmál egy fél literes kólát, és még a pohár sem szines! Szabi: a mintájuk más. És van pofája egyforma poharat adni!" x"DDD 
Majd megláttuk a kis számocskát a kiszolgáló csaj tálcáján, de totál máshova ment el xD Én meg gyorsan kibiggyesztettem a számunkat a tálca elejére, h meglássa xDDDD Röhögtünk xDD Aztán megkaptuk végre a burgereket *-* Jajj nagyon jól néztek ki és nagyon finom volt *_________* Úgy ennék most is xD Utána úgy éreztem magam, mint vmi 500 tonnás xD Kaja után elindultunk haza és keletiben megijesztett minket vmi csávó xDDD Elmebeteg xD
Ma meg délután 4ig aludtam xD Végre ki tudtam magam aludni xDDD  

2012. június 6., szerda

Hagyományos kedd :3

Megejtettük a hagyományos keddet ismételten Gaaraval. Úgy volt, h nem talizunk egyéb okok miatt, de mikor leszálltam a vonatról és a Pestre menő vonat pont elment hívott, h merre vagyok és, h menjek már át. Gyorsan hazajöttem, ettem és indultam is vissza. Közben a telóm megint szarakodott és nem lehetett hívni, pedig Gaara, mint kiderült kétszer is hívott.. Mindegy, lementünk intersparba tejért, mert Gaara csinált eperturmixot *-* Szépen elsétáltunk a tej mellett xD Aztán vissza. Közben megbeszéltük a gondjainkat meg minden szal kellemesen telt a vásárlás. Vissza lakásra. Elmosogattam szokásosan, közben Gaara elkezdte a turmixot. Gaara: "lassan már össze is költözhetünk" Hát kb xDD Megbeszéltük, h pár év múlva és én fogok mosogatni, ő meg turmixot készít majd xDD Micsoda tervek xDD Elkészültek a turmixok, tettünk a pohár oldalára epret is, bele cuki kis kavarókat *-* Enyém gitáros, Gaaraé rákos volt :3 Volt süti is hozzá. Minden tökéletes xD Megnéztük a hétvégi videókat és huhuhhúúúú xDDDD Nagyon vicces videó lett mind xD Naku tükörben táncolása vagy milye vicces volt xD Ott szakadtunk és megtanultuk a mozdulatot xDD Aztán kitaláltuk, h pózoljunk a turmixokkal az ablakban.
Sajnos a panelek belelógnak szal nem lett tökéletes :( De így is átjön a fíling :3 Jajj nagyon fini volt :3 Közben a szomszédok kb. hülyének nézhettek minket az ablakban, de mind1. Sztem már megszokták xDDD Sok dolgot láttak már abban az ablakban x"DD Aztán mondtuk, hez tökre sznob ital meg minden.. DE mi megtehetjük xD Elvoltunk xD
Végül úgy döntöttünk mi is rajta leszünk a képen! Elég jól sikerült, pedig nem igazán voltunk szalonképesek! xDD Aztán nézni akartunk valami "kalandozós" filmet ismét.. majd oda jutottunk, h valami olyasmi kellene ahol tudjuk kiabálni, h "ne menj oda!! fuss!!4 gyorsaaan!!" x"DDD Aztán megtaláltuk a pókiszonyt és mondtam, h nézzük azt! Nehogy már mindig én féljek a legjobban! Erre Gaara mondta, h jó, de utána 5 olyan filmet nézek vele amit ő akar O_O És így benyögi, h :Átok 1, 2, 3, 4, 5 Én: O_________________________O Mondom okk kihagyom xD Néztünk mást. Megtaláltuk a FÚÚÚRÓÓÓTORONYT x"DDDDDDDDDDDD Ezen annyit röhögtünk! Nézzük a FÚÚÚRÓÓÓTORNYOT x"DDD Végül a halálos hallgatást néztük meg, asszem ez volt a címe. Ez volt a babás film xD Közben ittuk a kis turmixunkat :3 Voltak benne parás részek.. pl. mikor a csávó vissza akarja temetni a babát a temetőbe ESTE! O_O Én meg: miért este? Miért nem lehet nappal, jó időben, melegben, világosban? *rázza a fejét* Gaara ezen elkezdett szakadni x"DDDDD Akkor voltak részek mikor így sikítottunk és aztán meg röhögtünk egymáson xDD A film felénél szünetet tartottunk, mert nem bírtuk már tovább.. xD Közben hazajött nevelő apuja is és így hallgatta ahogy sikítunk xDD Folytattuk és volt egy rész ahol nem vmi kis szellemtől ijedtünk meg, hanem egy hangtól! Jajj nagyon bepartam. Erre így mondom, h "jajj mindjárt elsírom magam" és közben legyeztem a fejem x"DDDDD Szakadtunk xDDD Dőlt a hülyeség belőlünk xD Jópár helyen megijedtünk meg nem mertünk odanézni, de azért kukucskáltunk az ujjaink között xD Am nem lehetett sikítani az áldozatoknak, mert akkor Mary Show kiharapta a nyelvüket szal mi sem sikítottunk utána és versenyeztünk ki éli túl xDD Végül a végén én ÁÁÁÁÁÁ-ztam egyet xDDD Fuhh nagyon vicces volt xDD Film után még maradtam kb. fél órát, majd elindultam haza :3
Ma be kellett mennem megnézni az érettségit.. hááát nem lett vmi fényes x33 Az egyetemről minden esetre lemondhatok :/ Majd nézek vmi főiskolát x33

2012. május 23., szerda

Infó érettségi, Piercing, Hagyományos kedd

Hétfőn túlestem az infó írásbelin, ami félig nehéz volt xD A world meg a power point az ment, az exel nagyon nehéz volt sztem, az adatbázis meg 3 táblás volt, hozzá sem tudtam kezdeni x"DD A tanár még a 2 táblásat sem tanította meg nekünk xD A gép nem engedte, h legalább elmentsem és kapjak rá 2 pontot.. >.< Hagytam a picsába x3 Szal ha mákom van akkor lesz egy 3as xDD Érettségi után elmentünk Szabival köldök pc-t csináltatni. Hát én nagyon be voltam sz*rva xDD Nem akartam leszállni a villamosról, egyszer kifordultam az aluljáróból és kb 10 percet álltam az üzlet előtt. Szabi meg: nézd milyen szimpatikus ember fogja szúrni :3 *Momcsi bekukkant O_O* Kigyúrt, agyontetovált csávó.. M:ez neked szimpatikus? x"DD Aztán nagy nehezen berángatott.. Kifizettük és már nem volt visszaút Q_Q Először Szabi ment, mert nem voltam hajlandó elsőnek menni xDD Aztán kijött, szenvedett én meg tökre bepartam, h omg Q__Q Aztán bementem, csávó nyugtatgatott meg poénkodott. Aztán így beszúrta, picit fájt, nem volt vészes.. mikor berakta a pc-t akkor kicsit éreztem, de még mindig nem volt vészes.. Erre az fájt a legjobban mikor körbekente fertőtlenítővel és ledörzsölte filctoll nyomait xDD Mondom ok xDD Elmentünk pizzát enni, mert megérdemeltük. Szabi szenvedett, nekem meg nem volt semmi bajom xDD Szabi: ajj te köcsög mingyá beleütök a hasadba x"DDD Szakadtam xDDD Aztán elindultunk haza :3
Ilyen lett :3 Hájam nem kell nézni xD
Kicsit még látszik a filctoll és nem a hasam koszos  xD
Vasárnap elkezdődött megint a veszekedés így haverokkal, aztán én lettem a köcsög és kaptam az ívet.. Ok mondom.. Akkor hétfőn estefelé tiszta idegbeteg lettem pár ok miatt >.< Ráadásul még bizonyos emberek is idegesítettek a hülyeségeikkel.. Nagyon jó volt..élveztem :"D
Ismét megejtettük Gaaraval a hagyományos keddet. Elmentem sulijához és már délre odaértem szal vártam egy órát, de elvoltam közben. Zenét hallgattam, gyilkoltam a hangyákat, segítettem egy csávónak becsukni a kocsija ajtaját, mert a sok cucctól nem tudta xD Szegény sztem vagy 2 percig ott helózott nekem mire észrevettem xD 1kor kijött Gaara, elindultunk hozzá és közben pletyiztünk meg kiakadtunk más embereken. Akkor lakáson még mindig pletyiztünk.. jó mikor nem? xDD Mint két öregasszony, de vicces xDD Aztán röhögtünk fb-n, meg épp akiről beszéltünk azt kidobta az fb  legfelülre, vicces volt xDD Akkor Gaara mondta, h megyünk-e szoliba, mert csajos napot tartottunk és olyankor az elengedhetetlen xDD Erre így mondom neki, h nekem nem lehet.. kérdi miért? Mondom, mert csináltattam köldök pc-t és 2 hétig nem lehet x3 Erre jött egy tök vicces jelenet, ezt idézem:

G: jujj na mutii :3

*épp elkezdek mozgolódni, h felhúzzam a felsőm*
G:jézusom átvéreztééél O__O wááá
M:micsodaaa? 
G:jézusom egy bogár a melleden! O_O
M:mi??
mindketten: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Hát én sírtam x"DDDDDDDDD
Aztán hallgattunk A-t meg Anli Policino-t  és vicces számaik vannak xDD Volt ott világalbum, mert volt mexikós szám, indiai, magyar xDDD Erre a mexikósra elkezdtük így nagyon adni, meg rázni magunkat olyan mexikóin xD Ok ez értelmes xDDD Körbetáncoltuk a szobát meg minden xD "És előre, és hátra! forog!" x""DDD Akkor az indiainál kendők fel az arcunkra és ott hastáncoltunk xDD Nagyon durván röhögtünk xDDD Sztem még a másik panelban is hallották xDDD Aztán így Gaara bement a függöny mögé és mikor beindult a szám akkor így "czczczzz* szétdobta a függönyt, bepózolt és elkezdtünk hastáncolni meg minden xDDDD Jajj istenem nagyon vicces volt xDDD Akkor beszéltünk a Prágai útról meg koncertekről, mert megyünk ki. Nem gáz, h az A jön Magyarországra is xD De ott együtt játszik az A meg az Anli Policino. Hát mi már most tudjuk, h koncerten meg fogunk halni a röhögéstől xD Majd ott lenyomjuk nekik a táncunkat, sztem azt se fogják tudni mi van xDD Meg így tök durva, h AP énekesét SINDY-nek hívják x"DDDD Sindy nyomják a híradót! x""DDD Horrorra akadva xDD Mi ott meg leszünk halva xDD Akkor készítünk majd jó kis photoshotokat *-* Jajj nagyon jó lesz^^ Fb-n még trollkodtunk kicsit, majd így Gaara kérdezte, h nem vagyok-e éhes.. Mondom neki, h de, de nem akarok enni ,meg hízni..Gaara: jó, menjünk mekibe x"DDDD Szóval nem volt önkontrollunk nekünk sem és elmentünk mekizni ismét! xD Esett az eső szal esernyőt is vittünk, és karon fogva elindultunk, mint vmi 70 éves házaspár xd Találkoztunk furcsa sikító emberrel és féltünk, ezért siettünk O_O Vettünk 1-1 sajtburger menüt.
Ismételten egy mekis kép xD
Közben megbotránkoztattuk a mekit, mert jó hangosan hallgattunk Negát, mint a rajok xD "itt arról énekel, h rohad a világ, és mire vége a számnak ő is elrohad..szegény xDD" xD Aztán horrorra akadvát néztünk.. megint xDD Túl nagy fanok vagyunk úgy érzem.. xD Aztán ott röhögtünk. Elpusztítottuk menüinket, majd megállapítottuk, h még mindig éhesek vagyunk xD Pofátlan módon újratöltöttük a colánkat és elmentem venni még burgert xD Vettem Gaaranak még egy sajtburgert, magamnak meg egy csibét most, mert már rég ettem *w* Olyan fini volt *w* Gaara meg, h "lassan már te tartasz el, mert minden héten mekizünk" xDDD De nem is én fizetek mindig xD Mindig felváltva hívjuk meg egymást :3 Kaja közben átbeszéltük gondjainkat meg minden mást és olyan jó volt kiadni mindent :3 Aztán elindultunk vissza és így felidéztünk régi emlékeket xD Pl. mikor futottunk a buszhoz és így Gaara kezében a cola.. én: miééért futsz íígy? :O Gaara: kilötyög a COOOLA x""DDDDDDDDDDDD Az nagyon kis epic jelenet volt xD Meg így futunk, kereszteződés és oldalról futnak szatyorral a hobbit bácsik xDDD Hát kész volt xDD Várakozás közben minden létező busz elment csak a 85-ös nem jött xD Addig énekeltünk megint Adele-t x"DD Készek voltunk xD Aztán a 7es vonattal jöttem is haza. Nagyon vicces kis nap volt megint xDD

2012. május 13., vasárnap

PAK hétvége ♥ és miegymás :D

Még mielőtt rátérnék a PAK hétvégére bejelentem, h elkészült a szobám. Mármint már múlt héten kész voltam vele csak elfelejtettem feltenni a képeket. Átrendeztem a posztereket, cikkeket, koncert jegyeket a falamon és bővítettem is őket. Felkerült a Megaromania, OZ, Tokami, Alice Nine és Lynch :3 Nagyon kis csini lett :3 Bár lassan betelik a falam is x33 És közben megérkezett az óriás An Cafe poszterem is xD Szóval hely már alig van xD


Bővült még a K-Pop fal is egy Big Bang és egy 2NE1 poszterrel. Ott még sok hely van a falon xD Képet elfelejtettem csinálni xD
Pénteken sikeresen lezajlott a német érettségim is, ami egész könny volt *w* Le mertem volna fogadni, h nagyon nehéz lesz, de nem. Még a hallgatás is nagyon könnyű volt xD Csoda xD Ennek örömére du. útba kellett igazítanom igazítanom egy holland nénit németül és sikerült :D Feneketlen tótól ment népligetbe O.o Jól tolja, főleg, h biciklivel xDD Hát vicces volt elmagyarázni xDD De végül sikerült meg vicces is volt xD Aztán Ferivel voltam egész du. Próbáltunk közös képet csinálni, de nem jártunk nagy sikerrel xD Lett kb 2 használható kép xDD Majd legközelebb xD
Ez a kép szerintem tök jó lett, bár Ferinek nem tetszik xD Na, de mind1 xDD 
Tegnap nagyon meleg volt délelőtt. Kb szétfolytam, de nembaj xD Jobb, mint fázni xD PAK hétvége volt úgyhogy mentünk Noncsihoz. Én voltam az első aki odaért és vicces volt. Noncsi épp akkor kelt, aztán takarított, kiverte a Gazette-t az ablakon x"DD Szép kis eső lett délutánra.
Tök szép volt a beborult ég meg a nap így együtt *w*

Aztán befutott Gaara, majd Kriszti, majd vmikor hajnalok hajnalán Dani is. Rendeltünk pizzát, hülyéskedtünk, készültek vicces képek, sírtunk a röhögéstől xD 80-as évek, anyajegy és miegymás xDD Fetrengtünk az ágyon, mert nagyon tele voltunk xD
Ez egy ilyen csodás életkép xDD És a szent narancslé xD Este az alvás vicces volt. Mindenki szenvedett meg a másikon fetrengett kb. Reggel 8-9 körül ébredeztünk és nagyon szenvedtünk. Én aludtam a lyukban Q_Q De aztán mindenkit beszippantottam xDD Jajj vicces volt xD Aztán én fél 2kor eljöttem, h elérjem a vonatomat. Többiek elméletileg vmikor 2 körül hagyták el a villát xDD
Megjött végre a gyűrűm eBay-ről és daaah *w* Imádom *w* Bár emiatt most én vagyok a hívő a PAK-ban xDDD Reggel is harangoztak és így Kriszti: "Na Momo gyerünk vonulj be" x"DDD Hát ok xD Nemsokára megjön a nacim is *w* Meg pénteken meg lett rendelve még 2 felső is *-* Azokat már nagyon várom *w*

2012. május 9., szerda

Töri érettségi és NS képek

Hát ez a szerda izgalmakkal teli volt. Reggel húgom keltett fél 7kor, h ma nem megye-e érettségizni.. O.o Mondom de.. már az 5:43-as vonattal el kellett vna mennem, de a telóm nem csörgött és így sikeresen elaludtam x3 Gyorsba riasztottam nagybátyámat, h be kel vinnie a suliba, mert nem fogok beérni 8-ra. 7kor befutott és elindultunk a suli felé. Tiszta ideg voltam, h nem lesz érettségim töriből x3 Tök nagy volt a forgalom és tök lassan ment mindenki x3 Félkor még Gyömrőt sem hagytuk el, pedig kb 20 perces út.. >.< Az M0-s autópályán repesztettünk 160al xD 40kor már Europarknál voltunk xD Aztán persze 2 pirosat is kaptunk a sulimig és 56-kor szálltam ki a kocsiból az utca végén, mert a sulim egy sétálóutcában van x33 Hatalmas sprintet toltam le a sulimig és 58kor berongyoltam az ajtón. A portás csak lesett xD Így sikeresen beértem a törire. A töri egyébként nagyon nehéz volt szerintem x33 Remélem lesz egy 2es minimum xDDD Villamoson egy C kategóriás emberke megfogta a seggemet(meg bnőmét is), mire én reflexből képen vágtam. Erre még ő volt felháborodva, h mit merészelek.. Én kérek elnézést.. Leszállt a villamosról és jött utánunk a buszhoz és közben ott mondta, h "jajj ezt h vissza fogod te kapni csak várjál".. mondom ezaz.. Erre felszálltunk az épp bent álló buszra mire felpréselte még magát mellénk. Elkezdi ott nekem mondani, h h vissza fogom ezt kapni csak várjak. Erre így mondom neki, h mert? Erre, h mert én meg mertem őt ütni.. Mondom erre neki, h ezen nem kell csodálkozni.. Nem tudom miért olyan meglepő, ha egy idegen ember pofán vágja azért, mert megfogta a seggét >.< Erre mondja tovább, h h mertem.. Mire én így kérdőre vontam, h "miért talán én fogtam meg a te segged?" erre csak nézett.. és így mondja, h "jaaajj még te fogtad meg a seggem".. mondom erre, h igen ezt kérdeztem.. én fogtam meg vagy te? Sztem te és nem kell csodálkozni, h cserébe pofán lettél vágva. És így mondom neki, h "vagy talán nincs igazam?" erre, h deeee igazam van,de.. mondom nincs itt semmilyen de.. most ismerte be, h igazam van szóval túl van tárgyalva a dolog.. Erre egy bácsi meg így bólogatott nekem, h jó vagyok, meg egy srác is nagyon figyelt, h mikor kell közbelépni, de nem kellett :3 A nagy szám ismételten megmentett xDD Leszállt a keletinél ő is és jött utánunk a keletibe, de szerencsére a vonatig nem jött el xD Ha hozzám nyúlt volna tuti kitapostam vna a beleit xDDD
Közben publikálva lettek a Nippon Shoxx 33 képei és hááát jó sok képen rajta vagyunk xDD És ezek még egész tűrhetőek xD Bár az övem miatt ami kitolja a felsőm úgy nézek ki, mint egy terhes bálna xDD
 Barátok közt NS verzióban velünk xDDD
 Nagy pókhas Q_Q
 Mert MI tudjuk hogyan kell bulizni :3
Ezen a képen Déw a legsexysebb xDD

2012. május 8., kedd

Matek érettségi

Túlestem végre a matek érettségin *w* Bevallom nehezebbre számította. Mondjuk az is igaz, h pont azokkal a feladatokkal volt tele, amik soha nem mentek: egyenes egyenlete, sorozatok, függvények.. Az első rész feladatainak kb 80%-át ezek tették ki xDDD De mind1. Meg majdnem mindegyiket meg tudtam oldani *-* A második résztől nagyon paráztam, h olyan nehéz lesz, mint tavaly, de nem volt vészes. A 3 nagy feladat is egész egyszerű volt, bár a halmazossal szenvedtem, mire felsoroltam az össze tagot meg minden xDD De kész lettem vele. Az utolsót hagytam ki végül.. bár lehet, h az is könnyű volt xD Na mind1, majd kiderül. Ma néztem irodalomhoz nem hivatalos javítókulcsot és nagyjából az is jó lett. Már kíváncsi vagyok, h sikerültek xDD 
Amúgy Girugämesh koncertet akarok!! Q_Q Annyira hiányoznak *-* És megint látni akarom Satoshi szemöldökét! Jó nézettek hülyének, de koncerten az volt az első dolog amit megnéztem rajta x"DD Sztem ez már az agybajhoz vezet xDD De én látni és hallani akarom őket megint! Ha kell megint ott csövelek 33 órát és szétfagyok, de az sem érdekel csak jöjjenek vissza!!
Bár most jön az An Cafe novemberben szóval annak is nagyon örülök *-* És megyünk előtte Münchenbe nagyon úgy néz ki *w* Wááááá nagyon jó lesz *___*
Viszont azt, h menjek-e LM.C-re még mindig nem tudtam eldönteni xD Én a régi LM.C-t szeretem és nem a mostanit x33 Az Ah Ha vagy mi is annyira kis gagyi lett x33 Nem LM.C-s, mint a Punky Heart, Rock the LM.C vagy 88 *____* Hát nemtom.. még eldöntöm xDDD
Mai nappal befejeztem a falamon lévő poszterek átrendezését és bővítését, és teljesen meg vagyok elégedve! *-* Nagyon tetszik *w* A K-pop részleget is bővítettem egy 2NE1 és egy Big Bang poszterrel *-*