A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szülinap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szülinap. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 29., kedd

Maszlag

Már egy hónapja vagyok éjszakás melóhelyen így nem sok időm van t.t Senkivel sem tudok találkozni, mert nappal alszok, este meg meló x3 Reggeli gyors kaják reggel indulás előtt a burgerben xD Végigeszem az összes napot, kivéve a csütörtököt, mert azt a burgert nem szeretem xD Elmegy a fizum meg kövér leszek a végére xD De nem baj xD
12 órás meló után egy kis jóság és, mert tudtam, h mire hazaérek nem lesz otthon kaja, mert anyunak nem lesz ideje megcsinálni és igazam is volt xD Anyu megdicsért, h gondoltam erre xDD Mikor itthon voltak 2 napig be lett fuvarozva a seggem melóhelyre *-* Olyan jó volt, aludhattam egy órával tovább.

A kis höri Dévid csak úgy nő! Már igazi dagi legény lett belőle. Kicsit jl van etetve meg minden xD Berakjuk a kajás kis dobozba ő meg teletömi a pofiját mindennel és olyankor ilyen hatalmas feje lesz xD Nagyon vicces xD 
Cicával voltunk egyik nap árkádban. Fagyiztunk, ettünk, nézelődtünk. Bementünk Tally-be és kaptam tőle egy felsőt :3
Menő halálfejes, a hátulja meg végig csipke *___* A dekoltázsa óriási szóval kell alá ilyen kis takaró top xD
Anyujával is voltunk árkádban császkálni. Meghívtam fagyizni. Bementünk a CCC-be, ami nemrég nyílt és vettem magamnak cipőt, mert nagyon jó áron volt és volt rá 20% kedvezmény is szóval nem lehetett kihagyni : DD 





Szerelem volt első látásra *-*
Voltunk Gáboréknál is egyik este és előtte még bementünk a kis helyünkre enni egy jót.

Nagyon szeretem a kínait *___* Vettem jó nagy adagot, bár a végét nem bírtam megenni így cicc segített xD Meg vettem szerencsesütit is, mert olyan finom *-* Meg a cetli miatt is xD

Gáboréknál néztünk Walking Dead-et :3 Aztán estefelé elindultunk haza ^^
Volt egy szülinap is ahol bevásároltunk Bandika apujának sörből :D Olyan szépen sorakoztak a szalagon : D
Na egyenlőre mindent bepótoltam :D 

2013. október 1., kedd

Szülinap :3

Húgomtól kapott torta *w*
Laza egy hónappal szülinapom után ideje leblogolni xD Sajnos a meló miatt alig van szabad időm, 3 hete délutános voltam most meg éjszakában leszek szóval nem tudom mennyire fogok tudni pótolni, pedig lenne mit x3 Na de kezdjük ezzel. Szülinapomon dolgoztam xD Meló után átmentem cicához, rózsával várt és cuki ajándékkal *-* Az ajándékokról majd külön teszek fel képet :D A nagy köszöntések után elmentünk moziba és megnéztük a Szemfényvesztők című filmet. Jó kis film volt, nekem bejött ^^ Mozi után menni akartunk még kajálni, de rájöttünk, h minden zárva van xD Másnap szabadnapos voltam és reggel elmentünk reggeliebédelni kínaiba *-* Nyajj isteni finom volt *w* Aztán egész nap punnyadás meg ilyenek :D
Apuja este ilyen kis finomsággal várt minket és pezsgővel :3 Koccintottunk meg beszélgettünk, majd elvonultunk aludni, mert elég késő volt már : D Jól telt :3 Rengetegen felköszöntöttek ^^ Volt egy NG is a hétvégén amire mentünk és az én drága asszonykám Chibi szervezett egy kis meglepit nekem :3
Jajj hát én nagyon meglepődtem, el is érzékenyültem :3 





















Hercegnős kastély torta *-* Jajj nagyon princess *-* És milyen finom volt meg tömény! Maradt másnapra is, tökéletes reggeli volt :3 Rengeteg kép készült a bulin, de csak néhány felvállalható :"D

Ezekkel a csodás képekkel zárnám ezt a bejegyzést xD Ha terveim jól alakulnak akkor még szerdán reggel blogolok egyet, de nem biztos xD Attól függ mennyire leszek fáradt x3

2013. június 8., szombat

Május második fele, június eleje




















Prága után pár nappal találkoztam Noncsival. Elmentünk bubble teázni a ferenciekre. Tök jót beszélgettünk meg beavatott a titkos tervébe is amibe belementem :D Ettünk ázsiai szendvicset, ami eléggé pikáns volt, de kifejezetten ízlett :D Teázás és evés után felmentünk hozzá. Végre megdögönyözhettem a cicáját *-*
Nagyon kis hiperaktív, ezért rendesen le se tudtam fotózni.. xD Egész végig ott ugrált rajtunk meg játszott, szétkarmolt mindenhol. A végén olyan volt a karom, mint egy emósnak xD Jó kis nap volt :3
Hmm nem is tudom mik történtek még. Volt egy nap mikor Derry és én átmentünk Gaarahoz. Jajj hát az nagyon vicces este volt xD Sztem erről még nem írtam! Gaaraval interspároztunk görkorival és nagyon vicces volt, meg néztek is minket xD Aztán felmenni a lakáshoz vicces volt, főleg, h a 6-on lakik xD Este elkezdtük megnézni 2013 legdurvább horror filmjét a mamát.. Én alapból utálom az ilyeneket, de nem menekülhettem. Hát a film sztem elég para volt, egy csomó helyen oda se mertem nézni, de Gaara sem xDD És így megszólaltam, h "Gaara nézzed, mert neked kell elmondanod mi volt" xDD Sok helyen pánikoltunk, sipákoltam xD Derry közben bealudt.. Tipikus Derry xD Aztán végignéztük, nagy lélegzetet vettünk. Próbáltuk felkelteni Derryt, h itt a mama meg ilyenek, de hatástalan volt xDD Aztán így mondtuk, h "Deeerrryyyy itt a papaaaa", mert apukája jött érte xDDD Jajj itt már nagyon nevettünk xD Aztán jött az a verzió, h ráleheltünk közben, h "Derryyy itt a papaaa... hhhhhhö" x""DDDD Hát itt nagyon nevettünk, kb visítottunk, de nem kelt fel.. Aztán kövi próbálkozásnál kicsit le is spricceltem a kis Derryt a nyálammal, mert annyira nevettem xDD Aztán már ráztam is, de semmi.. A mama őt is elvitte xD Aztán Gaara a székből utolsó erejével rálehelt és felébredt x""DDDDD Jajj már nagyon szakadtunk xDDD Aztán Derry lelépett olyan hajnali 4 körül, mi meg Gaaraval aludtunk. Nagyon vicces este volt xD
Ennek másnapján Öcsi lejött hozzám, mert húgom nem volt itthon. Vettem direkt bacont neki meg finomságokat. Jól eltelt a hétvége :3 
Hétköznapokon általában  mindig dolgozom meg ilyesmi, meg megyek táncra :3 
Hmm voltunk még szülinapozni is Öcsi osztálytársánál. Egyik osztálytársa az én osztálytársammal jár xDD Kicsi a világ xD A szülinap vicces volt! xD 


Volt ott lángoló csirke meg ilyenek xD Rám borítottak egy zacskó chipset xD Ittunk jó sokat, aztán mindenki belenézett xD Nekem ketten egy százasba! xD Mikor már mindenki nagyon jól érezte magát még rituális törzstáncot is jártunk a tűz körül xDD Aztán jött a tűz öntözése házi pálinkával xD MEDVEÖLŐ pálinka x""DDD Jajj istenem xDD Nagyon vicces este volt xD
Anyuék megint voltak itthon múlt héten. Öcsi ismét lejött. Szülinapoztunk szal volt sok alkohol és hát jó volt a hangulat xDD A végén a sok nevetéstől már fájt a szám xD Ez ilyen részeges, zacsiölős este volt xDD 
Reggel mikor felkeltünk Szotyi befurakodott hozzánk az ágyba, majd addig furakodott, h kitúrta Öcsit xDDD Végül Öcsi elment hajat vasalni és mikor visszajött kirakta Szotyit mellőlem xDDD De visszajött! xDD Jajj nagyon vicces volt xD
Tegnap volt a szakmunkás vizsgám.. Hát eléggé paráztam tőle és nem is hiába.. Klasszikus vágással és szárítással kezdtünk.. Azt se tudtam, h kellene kinéznie meg ilyenek, mert sosem vágtam még... Végül nagyjából összehoztam a dolgokat, de csóri Gábor haja az katasztrófális volt vágás szempontjából.. Bár beszárítva nem volt olyan rossz.. :D Férfi divat remekül sikerült. Marcell is nagyon szép lett sztem. Női divat... A vágás az jó lett, nem volt vele baj, a festés... Úgy festettem ahogy az oktatóm mondta és borzalmasan foltos lett.. A töve vörös, a vége rózsaszínes... Örülök, ha ebből nem húznak meg, bár nagy az esélye T.T Női alap is egész jó volt. Mivel görbék az ujjaim kizárt a totál egyenes vágás részemről, így volt benne pár hullám.. Végül volt a konty, az nagyon jó lett :3 A végére már nagyon fáradt voltam, a lábaim nagyon durván fájtak x3  Este volt egy szülinap. Jó nomádokhoz híven megbújtunk egy domb mögött!
Balu volt az őrszem xDD Miki benyomott vmi zenét és utána nem bírta kikapcsolni xD Kiköltöttük a kobra bébiket is xD Jajj istenem xD Aztán ment a faszkodás egész este, zabáltunk, piáltunk, kutyát simogattunk, vállon veregetésekben sem volt hiány xD A végén már chipsel ment a dobálózás, aztán mikor elfogyott jött a kavics.. xD Kiderült, h Miki a 4. lány és neki pont nincs hüvelygombája xDDDD Nagyon vicces volt xDD 
Röviden, tömören ennyi a lemaradásom :D
   

2013. május 9., csütörtök

Április történései

Fuh már több, mint egy hónapja nem írtam, de nem volt időm sajnos x3 Most meg már egy hete tervezek blogolni, de nem tudom, h csak nálam ennyire lassú a blogspot vagy másnál is, de rettentő lassan tölti fel a képeket. Egy hete próbálkozok, de semmi javulás. Kb 2 óra alatt feltölt 5 képet, pedig annyira nem nagy egy kép o.o Na, de csapjunk a közepébe, mert rengeteg dolog történt.
Chibivel még vmikor hónap elején elmentünk megvenni a prágai vonatjegyeket. Nem volt két 19€-s jegy, ezért összevontuk a 4 jegyet és feleztünk igazságosan :3 Így durván 14 ezerből ki is jöttünk.

Vettem egy angyalszárnyas gyűrűt is *-* Olyan cuki!
Voltam conon is ingyen! Drága Nakucska szerzett nekünk jegyet! xD "Na és jó volt a con? Iiigen? Jaajj hát majd legközelebb" xDD Jajj szakadtam xD Kedvenceim voltak a bébik!
Lehet nem is bébik, de imádtam őket! xD  Cenzúra muszáj volt xD
Meghallgattuk Prüntyi karaokeját és hát nagyon jó volt! xD Aztán volt ott még csók király is xDD Mi voltunk a kórus xD Nagyon adtuk! xDVasárnapra Kazu szerzett nekünk jegyet xD "HÉ LÁNYOK!" xDDD Nagyon sokat just dance-eztünk meg wiiztünk. Nagyteremben is voltunk színpadon kétszer, nagyon menő volt! :3 Találkoztam Erikával is. Csináltunk közös képeket, de borzalmas lett mind t.t
Anyuék voltak itthon és kaptam nutellát *-*

A 10. évfordulós NS-en megünnepeltük a kis Gaara szülinapját. Nekoval és Chibivel sunyi módon csináltunk neki tortát. Én hamarabb eljöttem Chibitől, mert felszedtem még Öcsit. A legnagyobb esőben indultam el. Teljesen beázott a cipőm, elázott a ruhám, sőt még a táskám is beázott, pedig ilyen lepergetős az anyaga o.o Ráadásként még egy kocsi is telibevert a megállóban -.- Jól kezdődött! NS előtt találkoztunk még sok emberrel, iszogattunk, jól éreztük magunkat. Kitaláltam, h bónuszként tegyünk rá  neki egy barbit pucsítva és csak akkor eheti meg a tortát, ha kinyalja xD Hát ez meg is történt, videó is készült, a tortából sokan kaptak. Case egy egész szeletet a szájába xD Készült sok vicces és előnyös kép. A cukor máz kicsit nagyon fogott és mindenki piros volt a végén xD Petike is kapott a tortából *kézmozdulat* xD
Mátéka :3

Mindenki boldog volt. Ment a party rendesen, de én már 3 körül nagyon álmos voltam, mert előtte való nap 4kor keltem t.t Öcsivel fél 4kor le is léptünk. Aztán jól megszívtuk, mert semmi sem járt még szinte, úgyhogy sok megállót lesétáltunk. Aztán állva aludtunk a megállóban (Y) Végül 5re haza estünk. Öcsi lovagias akart lenni, h megvár míg lemosom a sminket meg átöltözök, fogat mosok, de bealudt xD Kiszolgáltam magam a ruhatárából, mert a pizsim is elázott a táskámban, aztán befeküdtem mellé és aludtunk jó sokáig.
Befestettem a kis Derry haját és nagyon jó lett *-*

Vettem púdert és púder ecsetet *-* Kellett már.

Elérkezett Chibi szülinapja. Én már pénteken este átmentem hozzá, h segítsek előkészülni másnap. Reggel hajnalok hajnalán fél 9kor keltünk xD Elmentünk megfürödni meg minden. Volt ott hajfestés is fogkefével!! xDD Nagyon vicces volt. Ott fésültem Chibi kis haját a sörtékkel xDD Míg a festék dolgozott addig mi hozzáláttunk a muffinhoz, majd jött a kókusz tekercs, sok szendvics meg nem is tudom még mik. Aztán megérkezett az első paragrafus: Dév, Netta, Manic, Neshi. Mi még nagyba készülődtünk, sehogy sem álltunk, kicsit el voltunk csúszva. Befalták a pogikat amit kaptak és ültek a szobában, mint a jó gyerekek. Aztán Gaara hívott, h mondjam azt Chibinek, h ő meg Derry nem jönnek, mert meglepik lesznek. Hát én nagyon jól alakítottam a szerepemet, mindenki elhitte! xD Kitelepedtünk a sufniba xD Aztán onnan tovább vándoroltunk az udvaron lévő padokra. Aztán megérkezett még Misa, Barbi és Cili. Majd megérkezett Derry és Gaara. Chibi épp a husinál ügyködött így simán be tudtak ülni közénk és elvegyülni. Dév felügyelte a hús készítést! xD Aztán Gaaraék lelepleződtek. Kész lettek a finom kaják is. Volt ott rizs, krumpli, sült hús *-*
Gaaraval igazi paraszt módjára faltunk! xDDD

Íme a kis farkatlan *-* Olyan kis édes volt!
Gaara idomító trükköket mutatott be nekünk! Nagyon vicces volt xDDD
Jöhetett a torta! Gaaraval ketten vittük ki és még tűzijáték is volt rajta *w* Nagyon jól nézett ki.


Egy szelet leesett a fűbe szal az füves torta volt xD
Később eleredt az eső szóval mentettük az irhánkat befelé a házba. Gyorsan bepakoltunk mindent és folytatódott fent a móka! Hülye Manic elkezdett köpőcsövezni, amiből kirobbant egy háború! Végül az egész konyhában kis galacsinok hevertek a földön, vicces látvány volt xD Toltunk twistert is. Hát elég nagy gruppen lett belőle! xD 

Játszottunk soha nemet, megtudtunk újabb titkos és mocskos dolgokat! xD Ez volt a melegítés. Aztán elkezdtünk részegedj okosant játszani. 


Mi Gaaraval párban voltunk, aminek voltak hátulütői. Pl.: igyál annyit ahány füled van, nekünk 4et kellett, a fiúk isznak, annál is innom kellett, ha vki Gaarat választotta egyik ivónak akkor is ittam.. xDD Mi már nagyon jól éreztük magunkat a végére. Természetesen meg is nyertük a játékot! xD Ezután jöhetett az éneklés! Volt ott dont speak, gentleman meg rengetek mese főcímdala xDD Jajj nagyon készek voltunk xD "Szziiiiaaasztoook én megyek aludni" xDDD Jajj hát ezen nagyon sírtunk xDDD Aztán vmikor 3 körül kidőltünk aludni. Jó kis buláj volt. 
Következett a vizsgám. Két 4es és egy 5ös lett, így összesítve 4es :3

Múlt hét szerdán jöttek apumék. Megdobtak nem kevés pénzzel szóval egy adag ruha rendelve is xD Ezután mentem Öcsihez, mert ott aludtam. Találkoztunk Derryvel örsön, h odaadjam neki a német szótáraimat. Beszélgettünk s kiderült, h mindannyian megyünk Grenmára xD Cicával fagyiztunk egyet. Én vanília-csokit vettem, ő zöldalmát.. Végül cseréltünk xDD Ezután vettem egy hamburgert, mert nagyon megkívántam xD 
Megettük felesben és nagyon finom volt *-* Ezután elindultunk haza, elkészültünk és indultunk is Grenmára. Túl hamar értünk oda szóval még fotózkodtunk kicsit a Duna parton, meg csináltam művész képet xD
Elhatároztuk, h mivel van egy óránk elmegyünk piáért. Tekintve, h 1-je volt semmi nem volt nyitva csak a benzinkút szóval ott vettünk drága piát. xD Mire visszaértünk már ment a Grenma o.o Nem értettük. Derry, riszti, Blanka még sehol sem volt. Végül odaértek és közös megegyezés alapján a hídról néztük végig az egészet.
A kilátás jó volt! Menni akartunk még inni, be is mentünk ZP-be, de drága volt minden így végül mindenki ment haza xDD
Csütörtökön volt az uccsó sulis nap. Elsőre nem kellett bemenni hála a tanárnak, 2-on jöttek a bio hair-esek és hát biztos, h nem náluk fogok dolgozni xD Ezek el vannak szállva : D 3. óra szintén elmaradt szal bementem feleslegesen : D Hazajöttem és anyuval nekiálltunk sütögetni húgom ballagására. Csináltunk 3 piskóta tekercset, én csináltam sok raffaello golyót, anyu közben panírozta a húst. Munkamegosztás volt xD  Elmentünk fagyizni is, meghívtam anyuékat : D
Pénteken húgom ballagott. Jó unalmas volt a ballagás xDD 
A lufiengedés tök jó volt!

Balázzsal is pózerkedtünk egy keveset : D Meg még nagybátyámhoz vágtam be egy grimaszt xDD Hát az a kép nem publikus xD Ballagás után nagy lakoma nálunk. Én csak úgy faltam *q* Fincsi krokett és sült fokhagymás kacsahusi *q* nyamm! Sok édesség meg minden! Aztán szenvedtem xD Néztünk még gyűrűk urát is. Jajj a kis Legolas *w* 
Szombaton nem csináltunk semmit. Anyuval megnéztük a bosszúállókat meg a gyönyörű teremtményeket. Asszem ez a címe xD Jó kis film volt : D Közben zabáltunk egy csomó csokit, chipset xD
Vasárnap mentem melózni szóval anyuéktól elbúcsúztam reggel, aztán sprinteltem a vonathoz. Most sokszor dolgozok szal lesz pénzem ruhákra meg mindenre *-*
Fuhh na kezdésnek ennyi : D