2012. augusztus 1., szerda

A HÉT =^o^=


























Ahogy hazaértünk Prágából aznap el is kezdődött hivatalosan az A HÉT. Este 8ig lehetett betérni Gaara szerény hajlékába, utána bezárta ajtóit és senkit nem engedett be.. ez volt eredetileg, de nem lett belőle semmi xD Negyed 9re értem oda, tök csövesen, még a hajamat sem csináltam meg csak összefogtam copfba, smink is alig volt rajtam xD Túl fáradt voltam ezekhez a dolgokhoz, mert semmit sem aludtam mikor haza értem, meg előtte való nap sem Prágában.. Pipáztunk, Moi dix Mois-t hallgattunk, fan lett mindenki xD Volt egy meglepetés vendég, aki annyira nem is volt meglepetés, mert rájöttünk közben, h Kame lesz az. Tudtuk, h kaját nem fog hozni..aztán mégis hozott.. bár ne tette volna xD Elég bizarr volt. Közben Manic és Yue eltűnt. Hívtuk őket, de nem vették fel. Aztán végül Manic telóját anyuja vette fel és így Neshi "csókolom a Józsit keresem" x"DDD Aztán Yue telóját is ő vette fel és kezdtek gyanúsak lenni xD Volt ott már sok variáció, h mi történhetett xDD Végül nagy nehezen befutottak. Közben mi rendeltünk pizzát *-* Nagy volt a csend evés közben aztán megszűnt xDD Nagyon fini volt *-* Elkezdtünk Mortalozni megint és közben piáltunk, mert vettünk kepcsönt xD Jó volt a hangulat. Aztán Gaara átváltozott x"DD Születtek vicces képek. Kriszti békésen telózik a háttérben xD Aztán voltak ott epic Yue megszólalások is "Azt hittem, h igen, de aztán mégsem" xDDDD Hát ezen reggel 7kor nagyon durván kifakadtunk xDD Visítva röhögtünk, majd emiatt 3 ember is bejelentett minket a felügyelőnek, h hangosak voltunk xDD Szóval be lettünk jelentve xD Ezután a csapat tovább vándorolt szerény hajlékomba, mert húgomat elküldtem itthonról addig.Szakadó esőben történt a megszállás. Ettünk, pipáztunk, soha nem-et játszottunk vízzel első nap xD 
Játszottunk Activityt is és Yue nem tudta kitalálni az olvasztó kemencét csak sok idő elteltével és már mindenki tudta, de direkt nem mondtuk xDD Aztán jött az ijesztgessük Yuét óra, ami igazából sok óra volt xDD
Először életre kelt a maci, de annyira nem volt félelmetes xD Aztán eszembe jutott az ijesztő bábum és ahogy kihúztam a szekrény mögül Yue bepart xD Aztán Gaara rádobta és úristen szakadtunk xDD Aztán a baba fej is megtámadta Yuét xDDD Jajj nagyon mókás volt xD Aztán Gaara kitalált egy rém sztorit melynek főszereplője BIUS volt xDDDD Bius két éve halt meg ebben a házban és alig van olyan aki ne hallott volna szörnyű haláláról x"DD Jajj nagyon jó volt, Yue meg el is hitte xD És így bármit mondott Yue az volt a válasz, h "Bius is pont ezt mondta" x"DDD Bius lett az új tag a végére xD Vmikor hajnali 5 körül feküdtünk le aludni és délután 4 körül keltünk xD Fordított életmód mindenhol megvolt xD Elmentünk Krisztivel boltba kepcsönért meg kajáért. Ettünk majd kezdődött is a soha nem, ahol érdekes dolgok derültek ki és a nagy része az én házamban történt.. ennyi mocskos lelkű fiatalt! xDDD Aztán beborítottam  a kepcsönömet x3 Majd újratöltés és mindenkinek jó kedve volt, sokat röhögtünk xD Aztán megtámadott minket egy óriási szörny moly lepke ami szőrös volt Q__Q
Mikor Derry meg Yue meglátta nagyot visított, majd a szomszéd dörömbölt a bejárati ajtón, de nem mentem ki muháháhááá xDDDD Sikeres győzelmet arattam felette a Raid-el, majd Derry kicsit belelendült és beraidelte az egész házat xD Csoda, h élünk. 
Gaaraval szülők lettünk és volt 4 babánk xD Krisztit sikeresen be is pelenkáztuk x"DD Jajj nagyon vicces volt xD Aztán kitárgyaltuk, h nekünk nem kell kapcsolat, elég ha csak kavarunk vkivel.. Erre asszem Yue megkérdezte, h "kavarunk? és így vki: ja, megkavarod, mint vmit  a konyhában" x"DDDD Aztán Bius elszívta a pipánkat is xD Kriszti volt az első aki kidőlt, mi pedig készítettünk vicces képet XD
Soha ne aludj el, nem tudhatod mit teszünk az ágyadba xDD Aztán én fb-n beszélgettem meg petáztam a drágáimat és 5kor lefeküdtem aludni xD Másnap 11kor keltem, mert kitakarítottam meg hajat mostam. Közben húgom hazaért és elment nekünk boltba *-* Felkelt mindenki csodával hatályos módon xD
Hagyományosan meleg szendvics volt a kaja. Tök random elkezdtem körözni a ketchuppal és kijött belőle egy zsiráf, de egy kacsa is tökéletesen látszik xDD Remekműt ettem xD Aztán mindenki összeszedte magát és indultunk Pestre. Szétváltunk, mert Yue ment haza, Neshi ment vele, én mentem blahára a képeimért, Derry, Kriszti mentek Gaarahoz. Befutottam én is, még pipáztunk egy kicsit, majd elindultunk Naku bátyjának házába. Előtte betértünk még intersparba ahol vettünk sok piát meg kaját. Derryvel megszereztük az ingyen söröket! xD Elindultunk a házhoz ami messze volt a megállótól. a ház maga volt egy pornó ház xD Vagyis csak az előszoba, de mi nagyon élveztük. Naku popcornnal és üdítővel várt minket. Rendeltünk még magunknak pizzát is *-* Közben Maniccel visszamentünk Gaara lakására a hiányzó xbox darabkáért, h tudjunk játszani. Közben beszélgettünk mindenről és pont elértük az utolsó buszt, így nem kellett éjszakaival mennünk. Mire visszaértünk a pizzával természetesen nem vártak meg minket, így megnyertem egy fogadást, majd még egyet xD Aztán játszottunk ilyen tippelős játékot, tök vicces volt xD Elkezdtünk inni és közben soha sem-et játszottunk xD 
Hát a végére már nagyon jól éreztük magunkat. A pornó szoba megtette hatását és viccesre sikeredett az este. Csókparty volt x"DD Ezzel túl sok dolgot árulok el xD Érdekes volt, mindegy xD Ja és Derry adott cigijéből! :O Aztán mi reggel Derryvel meg Neshivel ettünk, majd mielőtt lefeküdtünk mi elhatároztuk, h elindulunk haza xD Aztán mikor kijöttünk nem tudtuk, h miért jöttünk el. Aztán jött a busz, de mégsem. A néni mondta, h az elkanyarodik xD Jajj nagyon készek voltunk már. A buszon sok volt az ember, hisz dolgozni mentek.. mi is dolgozni mentünk! xDD Betértünk a mekibe, mert Derry meghívott minket és MC Drive-nál kértük ki. Derry vezetett, én ültem az anyós ülésen, Gaara pedig hátul és videózott. "Kérnék olyan három izét *röhög* amiben van sonka, de csak kettőben legyen egyben nem". Mondja a nő az árat Derry meg: "juj ez nagyon drága" x""DDDD Hát kész volt xD Reggeliztünk, készült két undorító videó xD "Nagyon finom volt" x"DD Jajjistenem xD Aztán felmentünk lakásra és szerencsére Norbi még aludt. Mi befészkeltük magunkat a szobába. Derry aludt a matracon, én meg Gaaraval. Bár Gaara még kockult és részegen viccesebb elvileg xD Aztán én bealudtam, majd Gaara begörgetett belülre, mert nem fért be xD Délután kettő körül összeszedtük magunkat és elmentünk haza. Este mindenki jött vissza NG-re, de végül nem mentünk be, mert szar volt és inkább elmentünk Manichez. Közben piáltunk meg minden, aztán külföldiül beszéltünk egy kocsma és egy bolt előtt, mert nagyon néztek minket xD Bevált, mert nem néztek tovább utána xD Megérkeztünk Manichez, kockultunk, soha nem-et játszottunk megint, pipáztunk meg ilyenek. Aztán jött a fújjuk át a füstöt a másik szájába.. hát kicsit újítottunk a hagyományos módszereken x"DDD Érdekesen sült el xDD Vices este volt. Regel fél 5 körül kezdtünk éhesek lenni, ezért rendeltünk pizzát, ami nagyon drága volt... "N. József..vagy mi" xDD Derry rendelt xDD Let the hunger games begin! xD Jajj készek voltunk xD
Nem tudtunk dönteni először, h milyen ízű legyen a pizza. Mondtuk, h jó legyen 4 sajtos hátha van. Erre volt olyan, h Kívánság pizza (4 feltét), erre Gaara: legyen rajta 4 sajt! xD 4 tömb sajt xD Aztán jött az 52 centis ananász x"DD Készek voltunk xD A pizza kb 20 perc alatt megérkezett és nagyon fini volt *-* Még vittem is belőle haza. A 6ossal jöttem haza, fürödtem és lefeküdtem aludni. Délután 3kor keltem, mert mentünk vidámparkba. 7kor volt találkozó Deákon és Sasuval sikeresen háttal álltunk egymásnak, Yue rossz helyre ment, Kriszti-Noémi késett kicsit, Derry meg sokat xDD Végül összeállt a kis csapat és elindultunk *-* Nagy volt a zsongás. Az elsők között voltunk. Beszabadultunk és mentünk is a break dance-re. Mi voltunk az elsők *-* Jó durva kis menetet kaptunk, majd mentünk még egyet xDD Ezután kicsit pihentünk, mert durva volt. Aztán mindenre felültünk kb. A polip vicces volt, ott adtuk meg "dobáltuk a labdát". Dodgembe összetörünk mindenkit. Kisgyerek mögöttem: anyuu én a nesquikes kocsiba ülök jó? én legelöl: csak szeretnél oda ülni xDDD Én ültem benne :C Vicces volt xD Meglovagoltuk a lovakat is, még fordítva is xDD 
Ettünk sok jégkását is meg perecet *-* A kis hullám vasutunk nem volt nyitva sajnos TwT Voltunk a szabadesésen is sokszor. Sasuval adtuk: Sasu: fujj ez izzadt xDD Aztán felmentünk Sasu: NÉZD A VÁROST!! én: *kézzel lábbal kapaszkodva* LÁTOM! :@ x""DDD Jajj vicces volt. Aztán a végén zárás előtt kb 15 perccel már senki nem volt ott szal mi ki se szálltunk a szabadesésből. Szépen megküldtek minket, Kriszti hirtelen már kapaszkodott is, én visítottam xDD Aztán mentünk megint, és az még gyorsabb volt. Nagyon durván gyorsan ment fel és hirtelen jöttünk is vissza, nem úgy, mint ahogy szokott, h kicsit áll.. hát vicces volt. Aztán bevállaltunk még egyet, ami sokkal gyorsabb volt és kb meghaltam xD Majd mi Sasuval kb leszaladtunk, h oké ennyi elég volt xDD Befértünk még az utolsó break dance menetbe is, amiről tavaly lemaradtunk. Krisztivel ültem és elhatároztuk, h nem kapaszkodunk. Ide-oda csúszkáltunk meg minden, aztán mikor berántott előre mindketten így előre estünk és a korlát tartott meg minket szal utána már kapaszkodtunk xD A végén durván bepörgettek minket, kicsit elszédültem, de vicces volt. Belilult közben  a hátam, a karom meg a lábam xDD Vidámpark után elmentünk Deákra ahol épp, h leültünk a fűre elkezdett szakadni az eső.. Aztán nagy nehezen elállt és mikor ismét leültünk egy padra megint elkezdett szakadni.. Végül Derry apuja elvitt taxival keletihez és megvárta míg kinyitják a kaput^^Hazajöttem és kb kidőltem xD Délután kettőkor keltem, mert csináltam barátnőm haját, akinek mutáns haja van xDDD Aztán este nem voltam álmos így nem aludtam semmit és úgy mentem gyakszira xD A héten mindenkinek meglett a szerepe! A HÉT failja: Manic és én elmentünk a hiányzó darabért és nem is xboxoztunk, a hét hőse Derry, a hét ribanca Gaara, a hét átverése Majka, a hét legjobb házigazdája Naku, a hét bébije Kriszti, a hét legjobb embere Bius, a hét meglepetése én vagyok, a hét hiányzó tagja Dani, a hét csalódása Noémi, a hét vándora Neshi x"DDD Jajj hát nagyon jó kis hét volt! Jövőre ismétlés :3  
 

2 megjegyzés:

  1. Látom itt is nagy buli lehetett. (hű, de rég voltam már a Vidámparkban) Bár olyan rémhír terjeng, hogy bezárják a Vidámparkot, remélem hallottátok! Vagy elköltözik, vagy bővítik. Vagy az Állatkertet bővítik? Majd kiderül!

    VálaszTörlés
  2. Volt is! Nem zárják be végül

    VálaszTörlés